Közösségépítők
Csengey András
folyamatsegítő
Táj Coachinggal, Közösség Építéssel és Permakultúrával foglalkozom legtöbbet.
Ami ezekben közös, hogy életük (természetes) mélypontjain szűkösséget érző embereknek segítek, hogy már-már feladott lélekemelő álmaikat a valóságba tudják illeszteni:
Ezekben az együttműködésekben leginkább kísérő, társ vagyok, tanúja annak, ahogy valaki megteszi az utat és átalakul a belső indíttatását engedve kiteljesedni.
Az együtt megélt utakból én is rengeteget tanulok az élet, a kapcsolódás és saját magam természetéről. Így egyre jobban tudok teret adni másoknak, és gondoskodni arról, ami az én hatókörömbe tartozik.
Gyerekként az édesapámmal tapasztaltam meg egy mély, összehangolt figyelmet. A kapcsolódásnak egy olyan minőségét, ami később – miután őt elvesztettem – sokáig hiányzott. Kevés volt az a kapcsolati mélység, ami körülvett, ami a társadalmi megszokásainkból adta magát.
Lassacskán megtaláltam a módját, hogy a párommal, a fiammal, a barátaimmal hogyan tehetek azért, hogy ez a minőség épüljön közöttünk, amit M. Scott Peck „Közösség”-nek nevez. Életteremként is egy vidéki „öko”-közösséget választottam, a Zselicben, Visnyeszéplakon. De igazán komoly hitem és lelkesedésem akkor született újjá, amikor részt vettem az első Közösség Építő Műhelyen. Itt megtapasztaltam, hogy az a kapcsolódási mélység, ami mindig is a legfontosabb volt számomra, tanulható, és akár szélesebb körben is elterjedhet a társadalomban.
Így újjáéledt bennem a remény, hogy a töredezettség, ami ma még sokfelé meghatározónak tűnik, rombolva az emberi és a természeti közeget, átfordítható az életet újra gazdagító együttműködésbe.
Arina Matvejeva
folyamatsegítő
Éveken át tartó közgazdasági tanulmányai és kutatásai után Arina az önismeret és a spiritualitás útjára lépett. Több mint egy évtizeden át tanulmányozta a különböző gyógymódokat, az Embodymentet, a táncot, a meditációt és a sámánizmust. Arina a “Női jelenlét”, valamint Ma Ananda Sarita, a világhírű tantratanár által kifejlesztett „Empowered Woman: Women’s Training for the New Dawn” művészeti módszerből szerzett képesítést. Ezen kívül a Community Building International (CBI) képzések folyamatsegítője, és szenvedélyesen beépíti a közösségépítés elveit a nőkkel végzett munkájába.
Az elmúlt 7 évben Arina nemzetközi szinten támogatja az önmagukat jobban megismerni vágyó nőket, hogy megtapasztalják az összetartozás érzését, a szabadságot és a belső békét. Művész, intuitív útmutató és mentor az Embodimentben, a jelenlétben és a szakrális tér megtartásának alapjaiban. Több mint tíz országban vezetett szakrális szertartásokat, és elkötelezett amellett, hogy ezt visszahozza a mindennapi életbe.
2021 óta Arina a CBI vezetői csapatának tagja. Műhelyszervező és CBI kapcsolattartó Magyarországon és Lettországban.
Arina kilenc különböző országban élt, világpolgárnak tartja magát. Rigában, Lettországban született, idejét Magyarország, Lettország és a Csehország között osztja meg.